BÚVÁRSZIVATTYÚ

Búvárszivattyú vagy merülő szivattyú ?

Búvárszivattyú fúrt kutakhoz

Már a nevében is meg kell különböztetni a fúrt vagy az ásott kút szivattyút. Merülő szivattyú miben tér el a búvárszivattyútól?

Köszöntök minden szivattyúzással kapcsolatos érdeklődőt az oldalon.


Egyszerű érthető dolgokat próbálok Önöknek megmutatni. Az elsődleges célom, hogy az otthoni vízellátáshoz, szennyvíz átemeléshez használatos szivattyúkat bemutassam úgy, hogy érthető legyen a felhasználási javaslat, illetve megértessem a szakszavak jelentőségét. Nem titkolt célom az is, hogy a minőség felé tereljem azokat akik szivattyú vásárlásán törik a fejüket. Szakterület a kút legyen az fúrt vagy ásott. Meg fogom mutatni, hogy mi a különbség a két kútfajta között.

Egyre több kút készül hazánkban ami érthető ha az elszabadult víz árakat nézzük. A legtöbb esetben ma már a fúrt kutakat létesítik előnyben. Kút fúrásánál rétegvizet keresnek míg az ásott kutak fajlagosan talajvíz gyűjtésére szolgálnak. A rétegvíz az első vízzáró réteg vagyis a fekü réteg alatt helyezkedik el. Nem minden esetben használható az első vízadó terület ivóvízként  sőt a legtöbb esetben nem is az. A kútfúrás is külön szakma amit nem csak tanulni kell, de a szakmai rutin és a tapasztalat nagy szerepet játszik a minőségi kút elkészítésében. A kutak elkészítéséről talán egy másik írásban többet fogok mondani. Most azért fontos megjegyezni, hogy egy kút ásott vagy fút mert különböző szivattyúkat kell hozzá alkalmazni. Ugorjunk is neki! 

Búvárszivattyú 


Mikor valaki búvárszivattyút keres megdöbbenve tapasztalja azt, hogy mennyi szivattyú ugrik elő az interneten. Az kell mondanom, hogy a legtöbbjük nem búvárszivattyú. Megpróbálunk esetleg másképp keresni beírjuk a keresőbe, hogy fúrt kút szivattyú, esetleg ásott kút szivattyú, és máris szakirányú szivattyúk jönnek elő. Miért van ez? Hogyan válasszam ki a megfelelő szivattyút? Az internetes keresések nagy része nem szakirányú hanem csak szájhagyomány által terjesztett kifejezések amiket látogatnak az érdeklődők. Nem minden esetben tudom, hogy pontosan mit is keresek ezért elsőre nem biztos, hogy a megfelelő dolog fog előjönni. Keressünk most búvárszivattyút és nézzük, hogy mihez használnak búvárszivattyút? Búvárszivattyút első sorban fúrt kutakhoz használnak a víz felhozatalához. Azért elsősorban mert nem minden területre alkalmazható búvárszivattyú. A búvárszivattyú egy géptörzs ami legtöbbször két részből tevődik össze. A búvármotor és a hidraulika. A búvármotor felelős a hidraulika megforgatásáért ami a vizet a felszínre pumpálja. Minőségi búvárszivattyúknál a hidraulika a búvármotorhoz csavarral rögzítenek NEMA szabvány szerint. NEMA szabvánnyal szerelt szivattyúkat különböző  gyártok motorjai összeszerelhető különböző gyártók hidraulikájával. Ha a két rész nem szerelhető szét csavarokkal mert egyben van a búvármotor és a hidraulika azt nevezik monoblokk búvárszivattyúnak. Visszatérve egy kicsit a búvármotorhoz. A búvárszivattyú motorja egy egyszerű aszinkron motor mely teljesen vízhatlan. És elérkeztünk a búvárszivattyú lényegéhez. A búvárszivattyú kialakítása egy vékony csőszerű henger amit egy indukciós (elektromos) motor hajt. Elektromos motor működés közben hőt termel amit el kell vezetni. A kútban egyetlen helyre lehet a hőt vezetni, a vízbe. A búvárszivattyú motorjának a hőt le kell adni a környezetében lévő víznek ahhoz, hogy ne melegedjen túl. Viszont ha a víz is melegszik akkor nem lesz hova tovább leadni a hőt és jobb esetben a szivattyú hőkioldója leállítja a szivattyút. Ezért a gyártók megállapítják az optimális értéket amit teljesíteni kell a szivattyúnak a megfelelő hűtéshez. Tehát a víz áramlási sebessége min 8 cm/másodperc. Na hogy is van ez? A búvárszivattyú és a fúrt kút fala közötti különbség pár centiméter, 4 colos búvárszivattyú átmérője 98 mm, a kútbéléscső ideális esetben 125 mm tehát kb 1,5 centiméter van körbe ahol a búvárszivattyú nem ér a kútbéléscső falának. Bekapcsolt állapotban a búvárszivattyú szívja befelé a vizet (a kútban depressziót kelt) ami a szűk részen felgyorsul így nem melegszik fel a víz a szivattyú körül. A hűtés állandó és megfelelő. A fúrt kút vize állandó hőmérsékletű általában 14-16 celsius fok. Ha víz mégis melegnek érezzük mikor locsolunk esetleg az lehet annak a jele, hogy a szivattyú vezérlő csapelzárás után nem állította le a szivattyút. Ezt a témát talán később kivesézem. Tehát a megfelelő víz áramlási sebesség fontos a búvárszivattyú működéséhez. Ez az áramlási sebesség nem tud olyan helyeken kialakulni ahol a víz nem gyorsul fel. Ilyen helyek lehetnek az ásott kutak vagy vízgyűjtő ciszternák. Búvárszivattyú alkalmazása lehetséges ciszternákba és ásott kutakba is de ilyen esetekben köpenycsövet kell alkalmazni. A köpenycső feladata a víz áramlását felgyorsítani az optimális hűtés érdekében. Búvárszivattyú gépcsoport elhelyezkedése minden esetben, a búvármotor alul a hidraulika felül. A szivattyúzandó víz nem az egész gépcsoporton halad keresztül csak a hidraulikán! Búvárszivattyú az örvénykeltő szivattyúk családjába tartozó szivattyú. Ezek után nézzük azt, hogy hogyan ismerheti még a búvárszivattyút. Búvárszivattyú más néven mélykútszivattyú, cső szivattyú, vagy csőbúvár szivattyú. Ezek a megfogalmazások csak fantázia nevek de használatban vannak.

Pár érdekes dolog a búvárszivattyúkról. A búvárszivattyú önmagában egy gép ami teszi a dolgát ha azt mondják neki. Ez azt jelenti, hogy ha áram alá helyezem tolni (szívni) fogja a vizet míg ki nem kapcsolom. Búvárszivattyúkat lehet vezéreltetni vagyis megmondhatjuk neki, hogy mikor induljon vagy mikor álljon le. Erre való a nyomáskapcsoló vagy az áramlásvezérlő műszer. lassan a feledés homályába vesznek ezek a műszerek mert törekszik minden minőségi szivattyú gyártó az energia hatékonyságra és a megbízhatóságra. Az energia felhasználás régen a nagyvállalatok és kormányok szeme előtt van és próbálnak is egyre újabb műszereket kifejleszteni. Jelenleg a leghatékonyabb energia megtakarítást a frekvencia váltó alkalmazásával lehet elérni. Búvárszivattyúk alkalmazásánál is nagyon jó megoldás a frekvencia váltó. Már most megjegyzem, hogy nem minden búvárszivattyú alkalmas frekvencia vezérlésre, gondolok itt a kínai piacon beszerzett búvárszivattyúra. Régebbi típusok még átfolyásos frekvencia váltok voltak de a legnagyobb hátrányuk az volt, hogy nagyon tiszta vízben lehetett ezeket a műszereket biztonságosan használni. Márpedig tudjuk, hogy ha kútvíz nem mindig a legtisztább. Gondolok itt a koptató anyagokra. Homok ami a vízadó rétegből a kútba kerül. Frekvencia váltók használata búvárszivattyúkra akkor bizonyul jó megoldásnak ha külső frekvencia váltót használunk nyomás távadóval. Nyomástávadó jelet küld a frekvencia váltónak, hogy mennyire pörgesse a szivattyút az előre beállított értékhez képest. Na ez is latin? Semmi baj. Az a lényeg, hogy egy rendszerbe előre be lehet programozni, hogy pl hány bár legyen. A frekvencia váltó úgy fogja pörgetni a búvárszivattyút, hogy az adott nyomásérték akkor is meglegyen ha egy csapot nyitnak ki és akkor is ha többet. Így talán érthető. Igen ám de emlékeznek, hogy mit írtam a víz áramlási sebességérő? Ha nincs meg a megfelelő áramlás a búvárszivattyú nem képes a termelt hőt leadni és a motor túlmelegedhet. Ezért fontos a megfelelő búvárszivattyú kiválasztása. A búvárszivattyú maximális teljesítményének csak a 30%-al szabad lejjebb venni a teljesítményből. Ez már nagyon szakis. Búvárszivattyú otthoni vízellátásra még mindig érdemes a nyomáskapcsoló vagy áramlásvezérlő és hidrofor tartály kombot alkalmazni. Hogyan ismeri meg a minőségi búvárszivattyút? Egyszerű a válasz! Ne keresse nagy áruházakban! Minőségi búvárszivattyúkat keresse szakkereskedésekben. A legtöbb szakkereskedés segíteni is tud a megfelelő búvárszivattyú kiválasztásában illetve beüzemelési tanácsot is tud adni. Az lenne a legjobb ha szakemberek véleményét tudná kikérni. A megfelelő segítséghez kellenek az adatok amihez a búvárszivattyút ki lehet választani. Felhasználási terület. Kutaknál üzemi vízszint, nyugalmi vízszint. Maximális kútmélység. Depresszió határ (üzemi és nyugalmi vízszint közötti különbség adott liter/perc mellett). Homokolási tűréshatár. Felhasználni kívánt nyomás és vízszállítás. Tolerancia szint (hálózati áram vagy áramfejlesztő gép). Vízhőmérséklet. Kívánt szállító kerék(járókerék anyaga). Ezek minimális adatok a megfelelő búvárszivattyú kiválasztásához. Ne ijedjen meg, nem minden kútfúró fogja megmondani ezeket az adatokat (pedig kellene) az is fogja hallani : jól van az úgy! Kaphat segítséget máshonnan is. Adok pár tippet minőségi búvárszivattyúhoz.

Magyarországon kapható minőségi búvárszivattyú tippek

Természetesen több minőségi búvárszivattyú is van de ezeket a szivattyúkat már mi is kipróbáltuk és bátran ajánljuk!

  • ZDS-búvárszivattyú
  •  ZDS búvárszivattyú kimondottan 4 colos búvárszivattyúra specializálódott. Megbízható magas minőséget állít elő. Személy szerint szeretem. Az egyetlen olyan szivattyú gyártó amelyik szárazon futás védelmet az elektromos vezetékre építi a szivattyú főlé 1 méterre. Ha az üzemi vízszint eléri a műszert leállítja a szivattyút és előre programozott időközönként újra is indítja. A műszer előnye, hogy a szárazon futás nem következik be, még előtte leáll a búvármotor. Opcióként rendelhető. Magyarországi garanciális. Ha itt rendeled mindig a legfrissebb technológiát kapod nem polcon porosodó éveket állt búvárszivattyút. Maga a ZDS technológia magas színvonalat képvisel csúcsminőségű anyagok felhasználásával. A szivattyú O2 és O3 motorokkal rendelhető vagyis külső indító kondenzátoros vagy belső kondenzátoros variáció. ZDS saját fejlesztésű búvármotorjai. Hátránya talán az lehet, hogy ha garanciális időn belül meghibásodik a szivattyú a gyártó szigorúan kivizsgálja és bekéri olaszországi gyárába. A válaszra 1-2 hetet is várni kell, de ha bebizonyosodik a garanciális feltétel szó nélkül újat kap a vevő. Rendeltetés szerűen használva nem került vissza még szivattyú garanciális időn belül! Árfekvése a minőségi szivattyúk között közepesnek mondható 160.000-200.000-Ft Tényleg minőséget kap a pénzéért. NENA szabvány szerint szerelhető, javítható. Minden fajta vezérléshez ajánlott de figyelem! ZDS szárazon futás védelmet frekvencia vezérléssel tilos együtt használni! A búvárszivattyút függőlegesen és vízszintesen is lehet telepíteni. Vízszintes telepítéskor köpenycső használata kötelező! Kiemelkedő adat, hogy a tengelyterhelése túlméretezett.
  • Calpeda-búvárszivattyú 
  • Másik kedvenc márkám a Calpeda. Calpeda nem csak búvárszivattyúkat gyárt. Szivattyúzási technológiában élen jár bár nem annyira ismert. Ha mégis belebotlik a Calpeda technológiába ne ijedjen meg minőséget kap a pénzéért. Búvárszivattyúi széles vízszállítás és nyomásigényt kielégítenek. NEMA szabvány szerit szerelt külső indító kondenzátoros búvárszivattyúk. Calpeda magyarországi képviselete rugalmas és vásárlóbarát. Calpeda búvárszivattyúk hidrofejei koptató anyag ellenállok de nem iszapszivattyú. Megbízható, magas minőségű búvárszivattyú. Nem a legnépszerűbb de ennek örülünk mert nem tartozik a drága búvárszivattyúk közé. Ajánlani tudom! Magyarországi szerviz és garancia jár a szivattyúhoz. Árfekvése 100.000-180.000-Ft között. Az ár nyomás és vízszállítástól függ. Mindenfajta vezérléshez! Calpeda búvárszivattyú telepítése függőlegesen és vízszintesen is lehetséges. Vízszintesen köpenycső használata kötelező. Személy szerint a megfizethető minőségnek tartom szívesen ajánlom mindenkinek a figyelmébe. Mindennapos igénybevételekhez is. 
  • Pedrollo-búvárszivattyú 
  • A híres Pedrollo szivattyúk. Szemügyre veszem a Pedrollo búvárszivattyúkat mivel a Pedrollo is különböző szivattyúkat is készít. Pedrollo búvárszivattyúkkal mindenki szeret foglalkozni mert elég keresett termék. Szakmai segítséget viszont már nem mindenki tud mellé adni. Pedrollo búvárszivattyúk két részre osztható. Az egyik a 4SR búvárszivattyú a másik a 4BLOCK búvárszivattyú. A 4BLOCK búvárszivattyúk a keresettebb kategória mivel ezeket a szivattyúkat kimondottan lakosság részére alakították ki. 4BLOCK búvárszivattyúk monoblokk szivattyúk, belső indító kondenzátorral és 20 méter elektromos kábellel szerelve kapható. Arra lettek kitalálva, hogy hazaviszik, beleteszik a kútba és már üzemel is. A szivattyú helyszínen nem szerelhető a kondenzátor a szivattyú belsejében található és a elektromos kábel sem javítható. A legtöbb búvárszivattyúnál a motorhoz csatlakoztatott elektromos kábelt is lehet cserélni ha megsérül vagy elkopik, elöregszik. Mindezek mellett a 4BLOCK búvárszivattyú minőségi alapanyagokból gyártott szivattyú, a gyártó is nagyon bízik benne mert magyarországi forgalmazására már 3 év garanciát vállal. De azt tudni kell, hogy nem minden kútba ajánlom a 4BLOCK búvárszivattyút. Vízszállítása még a legkisebb típusnak is 60 liter a legnagyobbnak 200 liter, ami azt jelenti, hogy bővizű kutakba ajánlott. A 4BLOCK búvárszivattyút úgy tudnám jellemezni, hogy minőségi tömeg gyártott búvárszivattyú. Ajánlom ha a kút bővizű ahol a szivattyú jól érzi magát. Nem ajánlom kis hozamú, gyenge vízadó kutakba. Motorja szárazon forgó hőközlő olaj nélkül ami gyorsan melegedhet. Pedrollo 4BLOCK búvárszivattyú viszont nem olcsó. Igaz, hogy minőségi de szerintem ezért a pénzért már szerelhető külsős kondis búvárszivattyút is vásárolhatunk. Pedrollo 4BLOCK búvárszivattyúnál már a nevet is meg kell fizetni úgy érzem. 110.000-180.000-Ft között. Viszont már említettem, hogy nem egyféle búvárszivattyúja van a Pedrollonak. A 4SR széria már ütőképesebb. Minden megvan benne ami a 4BLOCK ból hiányzik. Visszacsapó szeleppel szerelve, NEMA szabvány szerint szerelhető hidrofej, külső indító kondi. Motor és hidraulika választéka igen választékos. Akár 375 liter víz szállításához alkalmas és több mint 300 méteröl is képes a vizet a felszínre emelni. 4 colos változatról van szó! Méretileg nem tértem ki a búvárszivattyú választékra. Pedrollo 4SR búvárszivattyú remek választás lehet ha hosszútávra gondolkozunk a minőségben. Azt eddig nem említettem, hogy a külső indító kondenzátoros szivattyúknál külön indító dobozt kell vásárolni. Nem minden esetben de a 4SR búvárszivattyúknál például igen. Árfekvése nyomás és vízszállítás igénye szerint 130.000-350.000-Ft között mozoghat. Ha már Pedrollo búvárszivattyú akkor 4SR változat. 
  • EVAK COMBO-búvárszivattyú
  •  Na ez a búvárszivattyú család amiről talán még nem hallott. EVAK COMBO búvárszivattyúra azt tudnám mondani tömören, hogy érdemes megvásárolni, de pár dolgot szem előtt kell tartani. EVAK COMBO búvárszivattyú család 5 részből áll. Nem túl sok de lakosság igényeire tervezték amit szerintem maximálisan ki tud szolgálni. A nevében a COMBO szó arra utal, hogy két gyártó termékét egyesítették. Motorrész PM-Tecnology, hidraulika taiwani. NEMA szabvány szerint szerelt szivattyú. EVAK-COMBO búvárszivattyú minőségi termék. Magas koptató anyag tűrő, hőközlő olajos búvármotor, 20 méter szerelhető elektromos kábel és indító dobozt is kapunk a pénzünkért. Viszont a búvárszivattyú vízszállítása igen magas 60 liternél kezdődik. Nagyon meg kell nézni, hogy milyen kútba telepítjük mert ez a szivattyú is bővizű kutakban érzi jól magát. A pénzünkért magyarországi 2 év garanciális időszakot és szervizhátteret is kapunk. Az EVAK-COMBO búvárszivattyú olaszországi forgalmazó kezében van. Így már érthető a jó minőségi besorolás.